Bin-jip

Concert
Concert passé
Samedi 11 février 2012
fév 11

Trafó

Liliom u. 41.
Budapest 1094
Hongrie
Localiser sur la carte. Localiser sur la carte.

Tél : +36 1 456 2040
Site : www.trafo.hu

Öt hónap koncertszünet után tér vissza a színpadra a Bin-Jip, mely alkalomból készülő új lemezükről mutatnak be jópár dalt, ezen a koncerten elsőként.

Az utolsó koncert óta eltelt időszakot a tagok közös dalírással töltötték, tehát máris készül a második lemez, amely már 2012-ben megjelenik. A nemzetközileg már befutott bandák receptjét követve tehát a Bin-Jip, megszakítva a koncertek sorát, hónapokon keresztül a lemezkészítésre összpontosított. Az zenekar tagjainak elmondása szerint a recept bevált, nagyon hasznosnak érezték ezt a nyugodt, de kreatív időszakot, hiszen így minden energiájukkal a születő dalokra koncentrálhattak. A koncerten hallható új dalaik dinamikusabbak, bátrabbak, harapósabbak, mint a zenekar bemutatkozó, 2010-ben Magyarország mellett Japánban is megjelent, Enter című albumának zenéi, de természetesen megmaradt a kísérletező Bin-Jip hangzás is.

A koncert egyik különlegessége az interaktív látvány: a fiatal grafikus, Szabó Levente teljesen élőben rajzolt és effektezett képi világgal, live VJ-ként követi majd a színpadon történteket. Izgalmas látványra azonban nem kell a februári fellépésig várni, addig is mindenképpen érdemes megnézni a zenekar honlapján a Bin-Jip igazán egyéni és szürreális videoklipjét, amit Pater Sparrow rendezett.

Tagok:
Harcsa Veronika – ének / vocal
Kaltenecker Zsolt - billentyűs hangszerek / keyboards
Gyémánt Bálint - gitár / guitar
Andrew J - ritmusok, hangminták, scratch / rhythms, samples, scratch
+ Szabó Levente – live VJ

Jegyár

elővételben: 1800 Ft / aznap: 2200 Ft
Trafó bérlet érvényes
Partagez ce concert :

Photos

Chargement des photos...

Taguez vos photos sur Flickr

Montrez vos photos de ce concert en les taguant sur flickr.com avec ce tag automatique :

Flickr

Shoutbox

Ajouter un commentaire. Connectez-vous à Last.fm ou inscrivez-vous (c'est gratuit).

Y étiez-vous ?

Chargement…
Chargement…

Critiques

Il n'y a aucune critique de ce concert pour le moment.

Écrire une critique de ce concert

Activité récente

  • kobaja-obaja participe à Bin-jip à Trafó. février 2012
  • acsikos participe à Bin-jip à Trafó. février 2012
  • mono_mini participe à Bin-jip à Trafó. février 2012
  • cscsabee participe à Bin-jip à Trafó. février 2012
  • zionyte participe à Bin-jip à Trafó. janvier 2012
  • villain_ est intéressé(e) par Bin-jip à Trafó. janvier 2012
  • Lo-Enn participe à Bin-jip à Trafó. janvier 2012
  • ex_pandora participe à Bin-jip à Trafó. janvier 2012
  • cohenaron est intéressé(e) par Bin-jip à Trafó. janvier 2012
  • svalcs participe à Bin-jip à Trafó. janvier 2012